Fordul, fordul a föld a színes őszbe, Az ősz, mely mindent mosolyogva győz le, Már végighúzza csontos újjait A földön, s az lankadva újraéled A zsarnok nyár után, s örül a lélek: Az ősz, az ősz, az ősz van újra itt! Az őszi föld, s pompázva már enyész? O, élni, halni: füst csak az egész! Az őszi föld, s pompázva már enyész? O, élni, halni: füst csak az egész! Lankadva éled, úgy bizony. Hiába Mondják, hogy ez a természet halála, Az élet az, mely másul, színesül. Nyár végén minden száraz és halott volt, Úgy szenvedtük a napsugárt, vad ostort, Most zúg a szél, szabadság-énekül. Az őszi föld, s pompázva már enyész? O, élni, halni: füst csak az egész! Az őszi föld, s pompázva már enyész? O, élni, halni: füst csak az egész! És mit tesz az, hogy mint halotti torra, Ugy öltözik aranyba és biborba Az őszi föld, s pompázva már enyész? Bár ily halállal halhatnék meg én is, Ragyogva túl halálom végzetén is! O, élni, halni: füst csak az egész! Az őszi föld, s pompázva már enyész? O, élni, halni: füst csak az egész! Az őszi föld, s pompázva már enyész? O, élni, halni: füst csak az egész!
