Utolsó levél, mit Neked címezek Utolsó pár szó, de nem búcsú üzenet. Csupán a lelkemből egy óriási köszönet. Mit mondhatnék mást? Mikor felbukkantál az életemben Te voltál a tÁRs. Egy lámpás a sötétségben Ki a fényre vezetett csendben, szépen. Sorra dőltek le a falak, miket mindenki magában, s magának rak. Felhúzza jó magasra, tartson örökké ez a bástya! Senkit nem engedve be, magába! E falak mögött él a legtöbb ember Társas magányban, egyedül, mert nyílni nem mer. Vastagok a bástya falak, mögéjük a nap Be nem juthat. Jöttél egy szép napon, s bejutottál. Túl a falakon. Felolvasztottad a dermedt szívemet Mi szeretni annyira vágyott, De helyette inkább szenvedett. Megolvadt bennem a fagyos jég, s újra Felbukkant a csillagos ég. Szerelmi mámor, túl minden határon Földöntúli boldogság, hol a szív lángol. Köszönet érte szív szerelmem. Tudom hogy ennyi volt, mit adhattál nekem. Ennyi volt a közös álom, Nem több. Itt a hétrétbe zárt világon. EGYek vagyunk örökkön örökké Miénk egy-más-sík, Az örök létmező mélyebb rétege Hol a szerelem határtalan szálai Eggyé kovácsoltak minket minden időkre. Nem veszíthetsz el ezért sohasem S én sem hagylak el téged kedvesem. Bárhová is sodor az ár, nem létezik erő mi az EGyet ketté ossza S az örök szerelem erejét meg fossza Nincs annyi idő a végtelenben Sem annyi vízcsepp a tengerben Mi ezt a szálat semmissé tegye Mert a szív NEM feled, s visszatér az EGYbe!
