Jön a vihar

[Verse 1] Lassan felhő úszik, egyre sötétebb takaró, elrejtve a napot, a tegnapot. A fény foszlik a peremén, lágyan lehel, mintha visszatartaná a lélegzetét. [Verse 2] Susogni kezd, aztán már tép, mint egy vadállat, amit láncról elengedtek rég. A levegőben fémízű feszültség táncol, az ég peremén kéklő szikra lángol. Villám hasít át egy gondolatnyi időn, mintha az ég írná újra történelmet a téridőn. [Ref] Jön a vihar, szárnyat feszít az ég fölött, villan a fény, reped az ég csontja. A sötét mélyről új ritmust ver a mennyek haragja, a mennydörgés dobja üti a világot, engedi az erőt — átlépi a korlátot. [Bridge] Aztán elered — cseppek érkeznek, a felhő-bugyrok véreznek. Leoldja a fényt a levegőről, a színeket a legelőről. A felhők hangjai kórussá gyűlnek össze, életre kel a természet vadszülötte. Egy lélegző óriás nő — és tombol, dühöngve. [Ref] Szárnyat feszít az ég fölött, villan a fény, reped az ég csontja. A sötét mélyről új ritmust ver a haragja, a mennydörgés dobja üti a világot, engedi az erőt — átlépi a korlátot. [Verse 3] A szél kései szántják végig a teret, minden levelet, minden árnyat magával kerget. Villámok tánca szilánkokra töri az eget, fekete vászonra éget új sebet. [Ref] Szárnyat feszít az ég fölött, villan a fény, reped az ég csontja. A sötét mélyről új ritmust ver a haragja, a mennydörgés dobja üti a világot, engedi az erőt — átlépi a korlátot. [Ref] Szárnyat feszít az ég fölött, villan a fény, reped az ég csontja. Új ritmust ver a haragja, üti a világot, átlépi a korlátot. [Verse 4] De egyszer… elhalkul… és valami újjászületik. A fák újra bontják rügyeit, a szél elengedi markából a meggyűrt teret, újra színt rajzol magából az óriás ecset. A csend benövi újra a tájat, a nap ismét a világossal játszhat.