Bánat gyűlt össze a felszáradt könnyben, összetört lelkem nem gyógyult könnyen, de fájdalmas kínom nem láthatta senki, e kegyetlen világban erősnek kell lenni. Összeforrott lassan a seb a szívemen, kendőzött gyötrelem nyoma lelkemen, megfáradt arcom az ég felé emelem, csak fentről áradhat reám a kegyelem. A Teremtő tette rám az élet búját, ismerjem meg a szenvedés súlyát, tehessem a létet valós mérlegre, szükségem volt szerinte erre a méregre. Ismerjem meg mily hitvány az ember, mily aljas, ha álnokság kezében a fegyver, alattomos arcát amikor mutatja, hol szúrjon beléd orvul, ha kutatja. S mikor túlélem a poklok poklát, a józan bírálatban nem gátol korlát, lehámlik rólam a kényszer terhe, vezérli majd tettem az igaz eszme.
0/500