Hosszú fekete szőrű macska volt. Egy májusi nap elém állt az utcán. Rekedten nyávogva megszólított, és fenségesen, mint valami szultán el is terpeszkedett a lábamon – és nem volt többet semmi fájdalom, és nem volt többet semmi fájdalom. hisz lett egy macskám. Rögtön hazavittem, ő megette a túrós gofrimat, aztán határozottan, atyaisten, ölembe mászott, mint a férfiak. És reggelig aludt az ágyamon. És nem volt többet semmi fájdalom. Néhány év telt el. Aztán megszökött. Illetve elment, hisz nem volt a foglyom. Kerestem föld alatt és ég fölött, de tudtam: többé nem nálam lesz otthon. A nyoma itt maradt a tárgyakon. Csak macska nincs. Maradt a fájdalom. Csak macska nincs. Maradt a fájdalom.
