Múlt héten voltam egy neves galéria aukciós kiállításán, ahol kortárs festők alkotásai szerepeltek. Rögtön le is horgonyoztam egy nagy vászon előtt, melyen középen, kiterjedt, alaktalan, szerteágazó, fekete folt éktelenkedett. A mű kikiáltási ára harminc millió, becsértéke hatvan millió forint volt. Tudom, hogy ettől az alkotótól már külföldön vásároltak többért is, de azért ez mégis csak túlzás. Mondhatnám, hogy kíváncsian továbbmentem, de ez nem lenne igaz, mert tudtam már, hogy mire számíthatok. Absztrakt formák, kusza vonalak, vibráló színek és faktúrák "jöttek" szembe, átlag öt-nyolc milkóért. en-i "elkövető" - szerintem szobafestő ecsettel - jó vastag vonalakat húzott összevissza, melyek esetleg megtörtek, vagy elkanyarodtak - - mindezt, igen, borsos áron tették. Tudom, hogy a modern is lehet jó, de itt csak néha csillant meg a tehetség fehér hollója, és az elfogadható összeg tízszereséért. Bár én úgysem vásárolni, csak nézelődni jöttem. Hopp, jön egy kanyar, hátha megváltozik minden, mondom magamnak eléggé naív módon. De a forduló után a színvonal ugyanolyan, mint előtte volt. A tárlat végére rájövök, hogy ravatalon nézelődtem. A klasszikus festészet és grafika modern ravatalán. Isten óvjon minket attól, hogy az élet más minőségei is így belefulladjanak az igénytelenségbe!
