Warlton fölött az ég leszáll, de éjfélre kitisztul és megáll. A csillagok várnak, míg sötét lesz, a tíz – plusz két – kicsi néger, mint tizenkét dühös ember, a nagy balhét szövögeti: megy, és híd a nap birodalmán át, folyó az utolsó emberig. Ivan Iljics halála – útikönyv a csodálatos színházhoz. Júlia emlékeit égeti el, könny, közelít a mához. Itt a halál ötven órája. Rég ki vagy kötve a fához. Rég ki vagy kötve a fához. (Chorus) Mozi, mozi, mozi, csak szöveg és más semmi. Ébredj már fel, ember, vár a valóság. Időt ugrasz – Vuk, mint legbajnokabb, Ulysses, tűnik eléd, vadabb, mint valaha. De Summerset már esőt szimatol sejtet, nagyító alatt minden sejted. Ha lehetnék Berlin fölött az ég, vagy városi angyal-forma, nem rég, mint a sas, leszállt, a válladra, mi volnánk a remény rabjai: minden marad így, nagy vad álmodra, fut az Ég. Nem kell költs bánatra. (Chorus) Mozi, mozi, mozi, csak szöveg és más semmi. Ébredj már fel, ember, vár a valóság.
