
Egy fél élet, egy közös világ, A férje mellett szívvel, hittel állt, Kemény munkával, verejtékkel hintve, Építette házát, menedéknek hitte. De jött a hazugság, egy ifjú árnyék, Kicserélte őt, mint régit egy új vásári tárgy ért A szív összetört, mint üveg a kövön, Az árulás fájdalma, mint szúrt kéz a szögön. Jött az éjjel, de nem az álom, csak a szívdobogás, Ez keserű, nincs megoldás, nincs megállás. Minden este a semmi, csak üres magány, De a mélyből is van kiút, van talány. Mint főnix, ki hamvából emelkedik újra, Sebekből kovácsol páncélt, ‘s ezüst a húrja. Megtanulja szeretni önnön lényét, És újraértelmezi a világ fényét. Már nem kell mások árnyékában létezni, Nem kell napi rutint más kedvéért végezni. Új örömet lel munkában, utazásban, Egy jó vezető angyali sugarában. Szabadsága tiszta, mint a reggeli fény, Lelke szárnyal, élete új remény. Hamvaiból kelt, erősebb, ‘s szebb mint valaha, Ez a főnixéneke, a szív diadala.

