József Attila: Reménytelenül

[instrumental intro] Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén. Ezüstös fejszesuhanás játszik a nyárfa levelén. [chorus] A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok. [instrumental solo] Vas-színű égboltban forog a lakkos, hűvös dinamó. Óh, zajtalan csillagzatok! Szikrát vet fogam közt a szó - - Bennem a mult hull, mint a kő az űrön által hangtalan. Elleng a néma, kék idő. Kard éle csillan: a hajam! [chorus] Bajszom mint telt hernyó terül elillant ízű számra szét. Fáj a szívem, a szó kihül. Dehát kinek is szólanék ?! [instrumental solo] [quodlibet] Az ember végül homokos, (vas színű égboltban forog) szomorú, vizes síkra ér, (a lakkos, hűvös dinamó) szétnéz merengve és okos (ó, zajtalan csillagzatok) fejével biccent, nem remél. (szikrát vet fogam közt a szó) Én is így próbálok csalás (bennem a múlt hull, mint a kő) nélkül szétnézni könnyedén. (az űrön által hangtalan) Ezüstös fejszesuhanás (elleng a néma, kék idő) játszik a nyárfa levelén. (kard éle csillan - a hajam) A semmi ágán ül szivem, (bajszom, mint telt hernyó, terül) kis teste hangtalan vacog, (elillant ízű számra szét) köréje gyűlnek szeliden (fáj a szívem, a szó kihűl) s nézik, nézik a csillagok. (dehát kinek is szólanék)