Óriások műhelye (Мастерская гигантов)

Arany és zafír színű Firenze egén, Az Arno suttog titkot, ki figyelni mer. Rímmel és sóhajjal, az idő tengerén, Az itáliai nyelv örök szobrot emel. Petrarca Laura fonatát versbe szövi, Boccaccio nevet, szőlő közt jár a szél, A Dekameron az embert és bűnét követi, S az örök változásról mesét regél. Nemes vidék, a Reneszánsz bölcsője te, Minden falud ének, minden köved kincs. Firenze a lélek, a zseni ereje, Aranyfonálból szőtt korona, párja nincs. Vinci földjéről száll a magasztos gondolat, Leonardo kutat titkot és mély talányt. Michelangelo ég és föld közt hidat ad, S félelem nélkül ad a kőnek élet-irányt. Cellini bronzot önt, a keze mesteri, Meucci a távolból győzi le a halált. Machiavelli a sorsot és hatalmat méri, S a Fejedelem szemében a jövőre talált. Miért e tájon kelt fel az értelem Napja? A Mediciek hatalma volt a biztos támasz. Műhelyek mélyén a zseni a lángot kapja, S az egyetemes ember mindenre választ ad. A folyóparton Donatello márványt csiszol, S Botticelli Vénusza bűvöletet áraszt. Firenze a hajnal, az óriások hona, Hol a szellem örök fénye nem ismer fáradt panaszt