Ki nyárból őszbe ballag át, Sugárból szőne balladát – Fölötte tépett, őszes ég, Vörösbe tévedt szőkeség. Ki őszből télbe lépeget, Lehelne szélnek éneket – Fölötte köd, hó, szent hideg, S a dallam sem szól senkinek. Ki tél s tavasz felé megyen, Miért töprengjen éneken? Örökre úgyse tartana Fölötte dal, se ballada.
