A rózsakertben egy tünemény áll csendben, a bíbor szirmai ringanak a szélben. Képzelet szülötte, mégis élni látszik, ruháján a hajnal vörös fénye játszik. Kezében egy rózsaszál, törékeny csoda, mintha szíve fájdalmát tartaná oda. Minden egyes szirom ezer könnycseppet rejt, azt sugallja: fájdalma sosem múlik el. Nem beszél, mégis mesél a tekintete, egy elfeledett világ halk üzenete. S ha egy lélek majd valaha reá talál, akkor az ő szíve is feléled talán. Előtte kastély, mögötte végtelen kert, a meseszerű táj szépsége álmot rejt. Talán egy régi mese őrzi nesztelen, s fennmarad majd, amíg csak létezik e kert.
0/500