Vannak boldogtalan megállók, vannak boldogok. Ecseri út és Oktogon. Most itt vagyok... Vagy ott vagyok? Száját tátja a gitártok, s lágy dalt pengetek, hogy legyen ok sírni valamin, ami nem-saját. Lélek a lélekhez suttog át. A bőröm, meglehet, túl barna, az adakozóknak szűk marka nem tágul nagyra, ha pénzért nyúl. Puskavég előtt, ha fehér nyúl – drukkolunk neki. Ez így dukál. A barna, ha már oly marha, hogy az erdőből kitakarja magát, szaladjon! A durranás, nyugtatjuk magunkat, „csak pukkanás... biztos egy pezsgő volt”. A vörös folt pedig csak eperfolt... Most itt vagyok... Vagy ott vagyok? Vannak boldogtalanok, vannak boldogok.