[Intro] A szerelem... Virágoskertet ígért nekem, gyomos, kiszáradt kertet leltem. Teszt egy kettő, nincs többé óhaj, DJ Squal harcol, övé e-sóhaj újra elvész az éjszakában, az ÉJSZAKÁBAN. Kérlek, add ide a mikrofont, Vezessen fényed, az őrtornyod. [verse1] Szívemben üde, éltető forrásvíz folyt Ő pedig forrásvizemből mohón ivott, Adtam. Minden feltétel nélkül ihatott, Szerettem, ő mindeközben rombolhatott. "Te vagy a támaszom" ezzel hitegetett, Összeomlottam, ő ért el sikereket, Vállamon tartottam másokat, amitől Az erős férfi is megrogy a tehertől. Könnye, mint radioaktív eső hullott, Szívemben engem pedig szárazság kínzott, Fákat ültettem, ő sivatagot akart, Szerelmünk kertje kiszáradt, évek alatt. [chorus1] A szerelem csapda, labirintus, kijárat nélküli Kerestem kiutat, de erényeimet is elnyeli, A szívem háborúban áll: rácsok, páncélok, lemezek, Hogyha kopog a szerelem, nincs otthon senki, úgy teszek. Nincsen több virágoskert, nincsen horizont, Csak megbánás, míg a szárazság körbefont Semmibe ugrottam, angyalszárnyak nélkül Bocsánat nélkül, a szívem beleszédül. [verse2] Nem volt fer, amíg ő meggyötört lelkileg, Én sosem bántottam, pedig egy szörnyeteg. Szerelemnek hittem, de erózió volt, Mint lélek a sziklán, kaviccsá megkopott. Túl későn mentem el, rossz időzítéssel, Tűzből parázs sem volt, teli volt már jéggel. Ma, ha a szerelem közelít, elfutok, Hinni a mesékben többé már nem tudok. Szívemet lezártam, az tiltott terület Karanténba zártam mind, az érzelmeket. Bebetonoztam a repedéseimet, Golyóálló páncél mellény mit viselek. [chorus2] A szerelem csapda, kijárat nélküli labirintus, Falakat követtem, semmibe érkeztem, nem logikus Élő forrás voltam számára, kiszáradt meder vagyok, Már a néma, csöndes hallgatásoktól is gyanakodok. Elvesztettem az örömömet valahol a pokolban, Hideg tekintete könnyű ígérete, egy csokorban. Ugrottam, akár csak egy angyal, de megégett szárnyakkal, Ma már felfegyverkezve járok, visszafogott vágyakkal. [Bridge / inner monologue] Belső hangom emlékeztet hibáimra, Mint egy időtlen bíró makacs visszhangja, "Lépnem kellett volna, hallgatni magamra", A szerelem süket reménykedő alanyra. Nem a szerelmet gyűlölöm, Hanem azt a férfit, akivé váltam, hogy... megmentsem. [verse3] Elvesztettem az örömömet valahol a pokolban, Üres ígéret és jeges tekintet mind egy csokorban. Ugrottam, akár egy angyal, szárny nélkül, vezető nélkül, Szabadon zuhanva, de brutális érkezéssel végül. Manapság morális iránytűm a bizalmatlanságom, A teljes elszigetelődést belső békének látom. Igazságos és hűséges ügyészem a belső hangom Kegyelem nélkül sorolja bűneim, nem lehet csalnom. "El kellett volna mennem, mielőtt még csontig kiszívnak", Analfabéta vagyok a szerelemtől, lehullottak Páncéljaim, így szerettem élni, páncélom már rajtam, Sebeim kiváló tanítók, már megbizonyosodtam. [verse4] Nem a szerelmet gyűlölöm, hanem a csúnya álcáját, A hazug "örökre" szót, mely később benyújtja számláját. Vannak, kik úgy ölelnek, mintha egy kötél szorítana, Karjai fojtócsomóként tekerednek a nyakadra. Ha egyszer még szeretek, mélyre kell ásni, Ártó fegyvert mind hatástalanítani, Bizonyítani a tápláló szerelmet Két forrás folyhat, hogy megtartja a nedvet. De most egyedül járok, magányosan, szárazon, tisztán, Jobb ma egy tudatos sivatag, mint egy álnok óceán, Élő forrás voltam, megtanítottak a szárazságra, Most én döntöm el, kié legyen szívem tiszta forrása. [chorus3] Eleinte még sebezhetetlennek éreztem magam, Azt hittem a csillagos ég a cél, és nekifutottam Megtettem az angyalugrást az elmondhatatlan felé, Elégett tollam. Goodzilla lettem. Angyalt nem lelé. [Outro] Tán egyszer visszatér szívembe az eső, Leteszem a fegyvert, lelkembe új erő De a szívem most még mindig őrséget áll, Labirintusban, hol minden rossz messze száll. De most még állig felfegyverkezve... (felfegyverkezve...) Egy kiszáradt forrás néha újjászületik, a parázs mindig túlél: Kiszáradt forrás.
