Nincs saras térd, - letört faág, a játszóteret pixel váltja fel. Ölelés is emodzsiban érkezik csak, s a tanító is a gép mögül figyel. A gyerekkor néma szobákban motoszkál, anyu dolgozik, apu sincs jelen. Járvány hozott még csendes falakat, a gyerek, ha kérdezne is, már nem mer. Képernyő mögött nőnek fel, nincs simogató kéz, csak legyen gyors a net. De egy gyermek nem ikon, nem profilkép, ő élő hang, ki mindig is érintést keresett. Térdelj mellé, nézd a szemét, ne csak a gépen lásd a nevét. Ő nem szoftver, nem funkció, ő a jövő – szívdobogás, a legteljesebb való. Lehet a semmiből világító terv, egy rajz, egy szó, mit egy új dal kezd. Talán a gyermek épp most te vagy, ki kártyák közt keresve - új úton halad. Lelkünkben játszótér maradt, ha bátor vagy, visszatalálsz. Minden új ötlet egy ilyen csoda, Szóljon hát a belső gyermek dala! Képernyő mögött is élheted életed, a mese, ha meséled, valódi legyen, Ne hagyd, hogy elnyeljen digitális képed! Tedd, amit két kezed is könnyen megtehet!
