A nagyság nem adatik meg mindenkinek. Csak keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy lássák a napot. Halálom napján ne tegyél nekem szemrehányást; nem maradhattam. Ne gyászolj, ne sírj, ne hátrálj. De ha mégis, nem fogom megkérdezni, miért. Soha nem adtál esélyt, hogy lássam a bennem rejlő fájdalmat – a fájdalmat, ami belülről gyötör. Minden nap látni akarom az arcát, mégis, amikor lehunyom a szemem, mindenhol őt látom. Minden alkalommal megesküszöm, hogy valóban látom őt, abban a reményben, hogy ő is lát engem. Minden nap egyre jobban sírok, abban a reményben, hogy a fájdalom végre elmúlik. Az emberek azt hiszik el, amit hallani akarnak, csak hogy jobban érezzék magukat egész évben. Közeleg az idő; érzem, hogy majdnem itt az ideje véget vetni annak, amit már nem bírok elviselni itt. Ha valóban létezik a nagyság, akkor mondd meg nekem: miért nem tudok meggyógyulni? Ne gyászolj, ne kételkedj, és soha ne higgy el mindent, amit hallasz. Még ha nagynak is tartasz, tudom, hogy ez hazugság – mert én magamnak teszem kihívatást a sorsom ellen. Hamarosan – oly nagyon hamarosan – újra látom őt; de nem ebben a világban, amelyet a legvégéig szerettem. Hanem abban a világban, ahol valaha oly közel voltam hozzájuk. Szemeim és kezeim érzékelik: nagyságuk örökkévaló lesz. A nagyság nem adatik meg mindenkinek. Csak keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy lássák a napot. Halálom napján ne tegyél nekem szemrehányást; nem maradhattam. Ne gyászolj, ne sírj, ne hátrálj. De ha mégis, nem fogom megkérdezni, miért. Soha nem adtál esélyt, hogy lássam a bennem rejlő fájdalmat – a fájdalmat, ami belülről gyötör. Minden nap látni akarom az arcát, mégis, amikor lehunyom a szemem, mindenhol őt látom. Minden alkalommal megesküszöm, hogy valóban látom őt, abban a reményben, hogy ő is lát engem. Minden nap egyre jobban sírok, abban a reményben, hogy a fájdalom végre elmúlik. Az emberek azt hiszik el, amit hallani akarnak, csak hogy jobban érezzék magukat egész évben. Közeleg az idő; érzem, hogy majdnem itt az ideje véget vetni annak, amit már nem bírok elviselni itt. Ha valóban létezik a nagyság, akkor mondd meg nekem: miért nem tudok meggyógyulni? Ne gyászolj, ne kételkedj, és soha ne higgy el mindent, amit hallasz. Még ha nagynak is tartasz, tudom, hogy ez hazugság – mert én magamnak teszem kihívatást a sorsom ellen. Hamarosan – oly nagyon hamarosan – újra látom őt; de nem ebben a világban, amelyet a legvégéig szerettem. Hanem abban a világban, ahol valaha oly közel voltam hozzájuk. Szemeim és kezeim érzékelik: nagyságuk örökkévaló lesz. A nagyság nem adatik meg mindenkinek. Csak keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy lássák a napot. Halálom napján ne tegyél nekem szemrehányást; nem maradhattam. Ne gyászolj, ne sírj, ne hátrálj. De ha mégis, nem fogom megkérdezni, miért. Soha nem adtál esélyt, hogy lássam a bennem rejlő fájdalmat – a fájdalmat, ami belülről gyötör. Minden nap látni akarom az arcát, mégis, amikor lehunyom a szemem, mindenhol őt látom. Minden alkalommal megesküszöm, hogy valóban látom őt, abban a reményben, hogy ő is lát engem. Minden nap egyre jobban sírok, abban a reményben, hogy a fájdalom végre elmúlik. Az emberek azt hiszik el, amit hallani akarnak, csak hogy jobban érezzék magukat egész évben. Közeleg az idő; érzem, hogy majdnem itt az ideje véget vetni annak, amit már nem bírok elviselni itt. Ha valóban létezik a nagyság, akkor mondd meg nekem: miért nem tudok meggyógyulni? Ne gyászolj, ne kételkedj, és soha ne higgy el mindent, amit hallasz. Még ha nagynak is tartasz, tudom, hogy ez hazugság – mert én magamnak teszem kihívatást a sorsom ellen. Hamarosan – oly nagyon hamarosan – újra látom őt; de nem ebben a világban, amelyet a legvégéig szerettem. Hanem abban a világban, ahol valaha oly közel voltam hozzájuk. Szemeim és kezeim érzékelik: nagyságuk örökkévaló lesz. A nagyság nem adatik meg mindenkinek. Csak keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy lássák a napot. Halálom napján ne tegyél nekem szemrehányást; nem maradhattam. Ne gyászolj, ne sírj, ne hátrálj. De ha mégis, nem fogom megkérdezni, miért. Soha nem adtál esélyt, hogy lássam a bennem rejlő fájdalmat – a fájdalmat, ami belülről gyötör. Minden nap látni akarom az arcát, mégis, amikor lehunyom a szemem, mindenhol őt látom. Minden alkalommal megesküszöm, hogy valóban látom őt, abban a reményben, hogy ő is lát engem. Minden nap egyre jobban sírok, abban a reményben, hogy a fájdalom végre elmúlik. Az emberek azt hiszik el, amit hallani akarnak, csak hogy jobban érezzék magukat egész évben. Közeleg az idő; érzem, hogy majdnem itt az ideje véget vetni annak, amit már nem bírok elviselni itt. Ha valóban létezik a nagyság, akkor mondd meg nekem: miért nem tudok meggyógyulni? Ne gyászolj, ne kételkedj, és soha ne higgy el mindent, amit hallasz. Még ha nagynak is tartasz, tudom, hogy ez hazugság – mert én magamnak teszem kihívatást a sorsom ellen. Hamarosan – oly .
