Elég unalmas lettél... Tegnap még tetszettél, de ma már nem igazán. Én csak megírtalak, nem az én hibám. Csak írtalak vagy próbáltalak volna, megölelve és beléd karolva indítani az életút nyomán. Baktassunk végleg együtt, mint egy karaván? Nem! Hozd ki magadból, amit csak lehet! Légy igazi szellem, hogy ne szégyelljelek! De azt csak nem kívánod, hogy pátyolgassalak, és önszabadságodban korlátozzalak! Állj saját verslábadra, ne légy már gyerek! Kamatoztasd a mának szép rímeidet! Hisz jó sorod van - vagy harminc negyven - és még van címed is. Lehetsz báró vagy gróf, és lehet nagy híred is. Most mit nézel rám ezekkel az üveges szemekkel? Nem tartasz jó atyának? Neked az önimádat elvette az eszed! Én nem vagyok kész erre, hogy egy verset nevelve teljenek napjaim. Én még szeretnék élni és egy kis időt kérni, hogy átgondoljam ezt alapjain! De nem hajtanám fejem miattad hiába igába. Vonulj be inkább egy jobb hírű antológiába!
