Várj rám, akkor visszajövök, csak igazán várj! Várj, ha őszi eső jön, s hordoz bús magányt… Várj, amikor hó esik, várj, ha hőség van, várj, ha senki sem lesi, azt, ki odavan. Várj, mikor a távolból levél egy se jön, várj, mikor fáradságtól nem vár, csak közöny. Várj akkor visszajövök,, s azokat felejtsd, kik azt szajkózzák: nem jövök, inkább elfelejts! Higgyék csak, hogy nem vagyok, fiam és anyám, Lankadjanak barátok tűz körül némán. Keserű bort, ha isznak csak idézve már, de te várj és hű maradj, velük ne igyál! Várj, akkor visszajövök, ha ér is bármi vész, aki nem várt rám köszön: „Óh, te szerencsés!…” Nem hitték, s nem érthetik, hogy a tűzben ott velem voltál mindvégig, ami megóvott… Hogy is menekültem meg? Bizony nem vitás: mert-te vártál engemet, úgy, mint senki más.
