Szívem alatt ül a csend, belül beszél, és kívül sejtet. A világ zajától elbújtam, könnyek párnám sarkaiban. Nem haragszom, csak épp nem vagyok, mosoly mögötti árnyalakok. Lóg az orrom, mint eső után a virág, lehajtott fejjel nő a bánatom tovább. Szomorúság – női érzelmi tusa, ő öltöztet, ő ringat álomba. Nem kérdez, nem vádol, betakar, befed, mint a hó a recsegő avart... Szomorúság – te nem vagy hibás, csak épp nem tudok vidítani mást. Azt mondják: elvonul, nincs mit mondania de én csak gyógyulni akarok, pihenni. Na! Ne faggass – a szív nem vitatkozik, csak tűr, csak dobban, és zokog kicsit. Leszek még napfény, leszek még dal, egy felhő ül hangomon, egy renyhe zaj. Ez nem gyengeség – ez csak az út, ahol először - magamba fordulok. Szomorúság – női érzelmi tusa, ő öltöztet, ő ringat álomba. Nem kérdez, nem vádol, betakar, befed, mint a hó a recsegő avart… Szomorúság – te nem vagy hibás, csak épp nem tudok vidítani mást. Nem gyógyít, épp helyt ad fájdalomnak Bús kártya - te vagy tárgya a dalomnak... Szívem körül csend, közöny. Kicsit békén hagysz – köszönöm!
