Régen minden jobb volt, de semmikor sem volt olyan jó, mint a kilencvenes években. Például pont annyit értek a dolgok, amennyit az emberek hajlandóak voltak értük kifizetni. Tudtuk, hogy mire van szükségünk. A világ mindig is a győztesekről szólt, de az ember nem szembesült lépten-nyomon azzal, hogy mindig van nála sokkal sikeresebb, szebb, szerencsésebb vagy tehetségesebb. Könnyebb volt egyszerűen csak szeretni valamit, az sem számított, hogy néztünk ki a fényképeken, mert nem kijelzőkön keresztül tartottuk egymással a kapcsolatot. Nem volt mindenkinek mindenről mindig véleménye, csak akkor járattuk a szánkat, amikor volt értelme. Szint a szinttel vitatkozott, de ma már bárki hozzászólhat kettes íkúval. A kilencvenes években valaki még csak emberfeletti munkával, kitartással lehetett világsztár, egy egész nemzedék példaképe. De könnyen lehet, hogy csak azért mondjuk, hogy a kilencvenes években minden jobb volt, mert akkor mi is sokkal fiatalabbak voltunk.