Őrizlek magamnak ínséges napokra, mert, mi hajdan szép volt, eljő a vége. Fellegek fedik a nyári kék eget, háború követi, mit úgy neveztünk, béke. Ragyogó nyarakra szomorú ősz jön, festői tájra fúj az elmúlás szele. Hol réti virág nyílt, most dühöngő áradás, csendes tó vize, sárga levelekkel tele. Elhagyja fészkét a vándormadár, ki tudja, lehet sose jön vissza. Későre jár már, ólmos a köd, életünk borát az enyészet issza. Még a nyár tüze árad ma ránk, még nem jött el a szomorú őszöm. Önfeledt csókkal csókold most ajkam, szerelmed parazsa égesse bőröm! Hullámként omoljon vállamra hajad, öleld át, kérlek, reszkető testem! Ma míg ereimben pezsgő vér csobog, holnap már emlék lesz minden, mit tettem.
0/500