Felnézek az égre felemelt karokkal. Csodavilág vár ott öntött angyalokkal! Vattacukorfelhők között a szivárvány kagylóhéj-arannyal csillog, mint a márvány. Rám csordul a napfény, csobban, nem tudom, mi. Rám hullik nyelvünkből ezer giccses holmi. Csillognak-villognak kirakati díszek: barokk hasonlatok, csörömpölő rímek. Halmozom csak egyre költői képeim. Számuk egyre csak nő, mint ahogy éveim. Ömlik számból a szó az idők végéig. Könnyel átitatott paplanom széléig. Kerti törpe-mosoly elégedettsége vesz majd erőt rajtam e versem végére.
