Mihai Eminescu: A csillaghoz

A felragyogó csillaghoz, oly hosszadalmas út vezet, hogy évezrednyi múlást okoz, míg fénye hozzánk elremeg. Tán útközben rég elhamvadt, abban a kéklő messzeségben, de csak most szór fénysugarat a szemünk látóterébe. A csillag képe, mely már nem él vándorol lassan az égen. Létezett, de nem látszott még, Ma látjuk, - és már nincsen. Olyan ez, mint, mikor élt a vágy az most sötét éj mélyében vész el. Szerelmünkben fagyott a láng, de még követ halk fényével. La steaua La steaua care-a răsărit E-o cale-atît de lungă, Că mii de ani i-au trebuit Luminii să ne-ajungă. Poate de mult s-a stins în drum În depărtări albastre, Iar raza ei abia acum Luci vederii noastre. Icoana stelei ce-a murit Încet pe cer se suie; Era pe cînd nu s-a zărit, Azi o vedem şi nu e. Tot astfel cînd al nostru dor Pieri în noapte-adîncă, Lumina stinsului amor Ne urmăreşte încă.