[Intro – suttogva, légies] Óóó… áááh… Mmm… A hold ma éjjel is emlékezik… [1. versszak] Halvány holdfény ül a régi házakon, végigsimít a csendes ablakokon, Az őszi szél a nevemet susogja, mint egy emlék, mi sosem mondta. Lépteim visszhang a macskakövön, mintha a múlt még mellettem jönne, Minden sarokban ott maradt valaki, egy régi nyár, egy elveszett valami. [Pre-refrén] A lámpafényben látom arcodat, az eső mossa szét a tegnapot, Mégis bennem él minden pillanat, amit az idő sem szakíthat el. [Refrén] Nosztalgia… holdfény a falon, egy régi dal szól halkan valahol, Az őszi éjben újra rám talál, minden emlék, mi bennem visszajár. Nosztalgia… fájó érintés, egy halk nevetés, egy lassú rezdülés, És bár a múlt már messze szállt, a szívem őrzi minden nyomát. [2. versszak] Az utcafák közt reszket a sötét, mint régi álmok utolsó neszét, A csillagok is némán néznek rám, ahogy kereslek minden éjszakán. Az eső illata régi őszöket hoz, kopott levelek táncolnak a holdhoz, A város alszik, de bennem ég minden szó, amit elvitt a rég. [Bridge – érzelmes kiteljesedés] Talán a múlt nem tűnik el soha, csak árnyékként simul az éjszakába, És minden könny, mit a hold látott már, egy dallá válik a csend mélyén talán. [Utolsó refrén – nagyívű, lebegő] Nosztalgia… ködös éjszaka, egy régi szerelem halk illata, A hold alatt még érzem, hogy velem vagy, mint őszi szélben elveszett szavak. Nosztalgia… örök ragyogás, mit nem töröl el sem év, sem múlás, Mert ami egyszer szívből lángra gyúlt, örökké él bennem… mint a múlt.
0/500