elhagyatva

[Intro – Suttogva, halk zongora] Furcsa érzés... Hogy minden ugyanott van... Csak én nem vagyok már ugyanaz. [Verse 1 – Törékeny, bensőséges] A reggel újra rám talál, De bennem minden mozdulatlan már. Keresem azt, ki voltam én, Mielőtt elvesztem az út felén. A csend a falak közt maradt, A nevetésem rég elhallgatott. A tükörből egy idegen néz, Aki még él, de semmit sem érez. [Pre-Chorus – Lassan építkező] Azt hittem, majd az idő gyógyít, Hogy egyszer minden seb bezár. De van fájdalom, mi nem vérzik, Csak belül lassan felemészt már. [Chorus – Erőteljes, szívszorító] Elhagyatva, Mint egy égbolt nap nélkül, Mint egy történet, mi véget ér, Mielőtt bármi teljesül. Elhagyatva, Nem találom a helyem már, Egy régi élet visszhangjában A múltam újra rám talál. És mindenki azt mondja, jól vagyok, Mert néha még mosolyogni tudok, De nem látják, mi bennem maradt... Elhagyatva... Hiányzik, aki régen voltam. [Verse 2 – Mély basszus, visszafogott fájdalom] Ezer ember közt állok én, Mégis olyan távol minden fény. A hangok csak elsuhannak, Mintha többé nem is hallanának. A múltam vállamon hordozom, Mint egy kabátot, mit rég kinőttem. És a legnehezebb az egészben, Hogy nem tudom, mi vár még énrám. [Pre-Chorus – Fokozódó érzelmek] Nem kell több üres ígéret, Hogy a holnap szebb lesz talán. Csak egyszer újra azt érezném, Hogy ez az élet még az enyém. [Chorus – Teljes hangszerelés, magas ének] Elhagyatva, Mint egy égbolt nap nélkül, Mint egy történet, mi véget ér, Mielőtt bármi teljesül. Elhagyatva, Nem találom a helyem már, Egy régi élet visszhangjában A múltam újra rám talál. És mindenki azt mondja, jól vagyok, Mert néha még mosolyogni tudok, De nem látják, mi bennem maradt... Elhagyatva... Hiányzik, aki régen voltam. [Bridge – Csak zongora, megtörő hang] Mi van, ha már nem találom A lányt, aki egykor voltam? Aki hitt minden új reggelben, És a világban otthon volt? Mi van, ha a törött részek Már soha nem állnak össze? Örökké idegen maradok A saját életemben? [Final Chorus – Kitörő érzelmek, erőteljes magas hangok] ELHAGYATVA! És már nincs erőm hazudni, Hogy a világ, amit szerettem, Nem kezdett el lassan eltűnni! ELHAGYATVA! Hallja valaki a hangomat? Annyiszor kiáltottam már, De a csend mindent eltakart! Újra hinni szeretnék, Félelem nélkül szeretni, A tükörbe úgy belenézni, Hogy önmagam tudjam szeretni! Ó, elhagyatva... De valahol a fájdalom alatt... Még dobban egy szív... És a nevemen szólít. [Outro – Egyetlen zongora, suttogva] Talán már sosem leszek az, aki voltam... De talán még lehetek valaki... Aki boldog.