Rossz emlékként itt kísértesz. Száz év sem elég a véghez? Végzetes rosszként érkeztél, egy nemzetet szétvetettél. Új országok létrejötte, népek szabadsága, veszte kötődik vén életedhez, de az kicsit sem etikus, hogy néhány kapzsi politikus határaid összevissza önkényesen húzta-vonta. Születtél: június negyedikén. Szülőszobád: Nagy-Trianon kastély. Bábáid a nagyhatalmak, katonái erőszaknak. Gyermekeid kis országok. Mostoháid nem is látod. Magyarország nem lesz neked soha elismert gyermeked. Itt vagyunk a tárgyalóban, Nagy-Trianon Palotában. Hol a magyar küldöttség aláír, és itt a vég... Látok elképedt honfiarcot a Nagy-Trianon Palotában. Látom, hogy fagy meg a légkör Apponyi Albert lábnyomában. A küldöttséget ő vezette. Aláírtak, és ezzel vége... Felosztották hát a tortát, szeleteit elmajszolták. Nagyhatalmi önök kérték. Jajdul a Teleki-térkép. Országunk feldarabolva, készülődnek ők a torra. Nemzetünk határon innen és túl elszörnyed és imához nyúl. Trianon, te százéves, vén, sötét felhő hazánk egén! Senki nem mond érted imát. Nincs olyan, ki téged imád. Nem lesz emléktáblád soha, betakar a múltnak pora. Évfordulós tortád készül? Száz gyertyád legyen emlékül azokért, kik érted buktak, lettek végleg nyomorultak! De bárhogy volt is, új nap kelt fel, megszülettünk hát még egyszer. Főnixként a porba hullva feltámadtunk mégis újra. Sok ezer szem néz az égre. Napra, holdra, csillagképre. Tekintetünk mind összeér. Mindenhol magyar szív beszél. Mindenhol magyarok vagyunk. Sorompón túl is: összetartozunk!
