Rémálmomban az Úrnak elege lett. Lassan visszateremtett mindent. Elhúzta ujját Ádámtól. Nem osztódott onnantól az oldalborda többé. Biblia mesekönyvvé vedlett. Hit elváltozott köddé. Michelangelo szoba festett kőművesnek állt. Gumivá váltak a fakeresztek, kornyadoztak - nem feszítettek tovább. József és Mária legendaként szálltak, nem mutatták Jézust a három királynak. Leonardo Mona Lisa-ja ócskapiacok portékájaként élte olcsó napjait. Lélek nem szentelte többé papjait. Korhely csuhások lebzseltek szerteszét. Nem fülelték többé másvilág neszét. Kristályosodik a szemgolyó. Ízületekre rakódik az idő pora. Egyre gyérül a testben a sejt, míg visszatér oda, hol az élő már élettelen. Összeszűkül a kozmosz egy hipersűrű pontba`. Robbanás előtti nemlét állapotba. Visszateremtés. Rajtam kívül nem rémálmodja shenki? Kesheredve kérdem: Hogy is volt az ősi, elfelejtett létben?
