Mit is mondjak, hogyan kezdjem el? Nem tudom, vajon Téged ez érdekel? Mint sűrű ködfátyol kietlen tájakon, Nyomasztó misztikum alkonyi árnyakon. Álcákkal leplezett, csalárd fondorlat, Alattomos cselszövés irányítja sorsodat. Hamis barátok mit fonnak köréd, Krisztusi keresztet, mit emelnek föléd. Amiért szívedben csak becsület fodrozik És lelkedben csupán tisztesség lakozik. Rendületlen építéd hazádnak erődjét, Népednek jelenét, sarjaink jövőjét. Hamis életet élük ma a világban, Keserrel csalódtam tulajdon apámban. Ki szívvel-lélekkel tisztességre tanított, Ezzel engem ordasok elé hajított. Maga sem gyanítá, hogy ármány az élet, Erőlteté belém az erkölcsös létet. Tudatlan érintett a képmutató világ, Lettem gyilkos viharban törékeny virág. Bűnös fergetegek gomolyognak felettem, Kénbűzös villámok csapódnak mellettem. Lápos mocsarak húznának a mélybe, Kéjenc emberek erőltetnek térdre. Kezeket nyaljak ebeknek módjára, Készítenek fel a végzet csókjára. Az enyészet máglyáját szítják alattam, Fennkölt eszméim kényszerrel tagadjam. De zokszó nélkül tűröm a korbácsot, Egyenes gerinccel viselek rabláncot. Csikorgó fogakkal húzom az igát, Lila ajkakkal a tömlöcöm fagyát. Mert tudom, hogy eljő az ítélet napja, Midőn lángolni fog a Teremtő kardja. Amivel égig érő szikláknak ormáról, Ítélkezik gonosz zsarnokok sorsáról. És küldi őket pokloknak bugyrába, Sarkallja őket fejvesztett futásra. Kitörli e világ összes fájdalmát, Bánatos orcákról a keserv álarcát. Büszkeség lesz újra embernek lenni, A virágos rétről bokrétát szedni. Tüdőnkbe szívni a szabadság illatát, Imával várni az igazság angyalát.
0/500