Az utcák kövét mellettünk lánckerék tapossa, Keserű emléke még itt bujkál lelkünkben. Igaz, sajgó sebeink lassan begyógyultak, De a dörgésre a rémület megjelent szemünkben. Uram, nem kell a zsarnok, bárki légyen az! Hagyd, hogy udvarunk egyedül gondozzuk! Ha rögös is az út, legalább altat a szekér, Elszakadt kabátunk magunknak foltozzuk. Nem kell az elnyomó rabiga lánca, Nem kell a pompa, ha szolgasors az ára! Jó nekünk az árnyék, jó a hideg víz, A zsíros deszkát pedig megszoktuk mára. Szabadságot, Uram, azt adj e népnek! Évszázadok során ennek volt híja. A bánattal csínján, inkább mosolyból többet, Ne hagyd, hogy a magyar a rabságot sírja!
