A halál nem rémít engem, Nem félek tőle én. Már oly régóta kergetőzöm Ezen a furcsa sártekén. Átrohantam pár világon, Rendre érkező korszakon, Jöttem-mentem, mint egy vándor, Elért sok, nehéz borzalom. De megtanultam, mi az Élet, Mikor jön harc, vagy elfogadás. Ma már tudom, hogy Embernek lenni A lehető legnagyobb alkotás. Nagy mű, melynek végén Nincs harag, leszámolás. Csak nyugodt lélek létezik, S egy végső, fénylő állomás. Ha haza lehet végre térni, A batyu már nem olyan nehéz. Benne sok különös dolog, Közöttük egy sem tévedés. Minden pontos és kiszámított, Ívét angyal mérte ki. Az angyal én magam vagyok, Remélem, végül tetszem neki.