Karamellszín-alkonyattal vérzik az ágról csüngő nap. Fűrészen rozsdamart hegek, a célszerszámok hallgatnak. [Chorus] Fázom, de már nem fáj semmi. Bennem a csírázó remény, a túlélők elszánt nyugalma a fák utolsó ünnepén. Karom helyén szárnyak nőnek, a tarvágás fölé szállok, valamit hozok még Neked. Az ég sellakja lemállott, forgácsillattal vegyes esőszagot párállnak a zöld, elmúlást sejtő levelek. Lent tovább fordul a föld. Aztán leolvad a vigasz, s egyre gyorsabban zuhanok, csőrömben gallyal, a csupasz, utolsó cédrus ágáról. [Chorus] Fázom, de már nem fáj semmi. Bennem a csírázó remény, a túlélők elszánt nyugalma a fák utolsó ünnepén. (Lyrics: Molnár Jolán)
