[Verse I ] Tűnj el, hogy kiérdemelj! Légy láthatatlan és enyém leszel! Ha több leszel én kevesebb. Ez a neked szánt szeretet! Válaszd meg gondosan sorsodat! Vagy lehetsz egyedül Önmagad. [Verse II] Nincs választás, csak menedékbe húzódás. Szeretet vagy önazonosság? A küszöblétbe száműzetett tudat, a kényszerválasztás árát nyögve, minden változást a senki földje referenciájához mérve, a következtetést levonta: "A kapcsolat ha visszahat, az Önazonosság megszakad!" [Verse III] Álmok helyett örökkön megoldást keresve, hogy paradoxonokat hordozni egyszerre lehet-e? Addig úgysem engedem, hogy változzak, míg meg nem tudom, mi bennem a változatlan mag! Ledobtam összes álarcom. Levetkőztem minden szerepem. Leégettem magamról mindazt, mi nem én voltam. De közelebb cseppet sem jutottam. [Verse IV] Mert a helyes kérdés nem hol, nem mi, hanem hogyan! A válasz a folyamatos változásban van! [Verse V] Hiszen mindig minden változik, ciklus a lét motorja. A valóság kapcsolatok hálója, mely Hekaté kertjében mint egy nyolc szirmú virág, önmagából életként bontja ki magát. [Final Verse] A szeretet nem kéri, hogy adjam fel Önmagam. Nem formál képére, nem szabja meg utam. Úgy hat rám, hogy közben szabadon járhatok, s bár visszahat a kapcsolat, mégis Önmagam maradok. Nem választ helyettem abból, mi még lehetek, csak őrzi a teret, hogy magamból Én legyek. Így nincs már szeretet vagy önazonosság: a szeretet az, melyben önmagamként bomolhatok ki, s tovább.
