Szeretem nézni e mély lilát. Érzelmeimnek a pátoszát felkelti bennem e szín-csoda. Tengerkék-léted a záloga. Geoda házadban lelked lakik. Nincs a világon oly ladik, mely átvinne a túlvilágra fel, hogy fényeddel ott kápráztassál el? Itt élsz velünk, itt e földi létben, de a püspökök fejfedője is éppen olyan színben pompázik, mint kristályaid. A hajnal szivárvány-bájait látom tükrözni benned, fényeden át. Világra hozott vulkán-ősanyád. Ha kiszívja kristályaid a Nap, fakul lilád, akár az alkonyat. Testeden átáramlik a fény, mint tükröző, sima tó vizén. És rád vetül e zseni-szín ruha, vagy elrejt barlangnak mély fala. A bús pirit szürkén irigykedik, hiú gyémánt hiába kérkedik: Van drágább kő, ritkább is, noha nincs szebb szín, mint e rejtelmes lila.
