[Intro – Suttogva, halk zongora, távoli tömegzaj] Mindenki tudja a nevem... De vajon ismer engem valaki? [Verse 1 – Törékeny, bensőséges] Ezer arc között sétálok, Mégis láthatatlan vagyok. Mindenki kérdez, mindenki lát, De senki sem hallja a szavam. Annyi szerepet játszottam már, Hogy elfeledtem a sajátomat. Mindenkinek az lettem, kit várt, És közben elvesztettem magamat. [Pre-Chorus – Lassan építkező] Ha egyszer nem mosolyognék, Vajon észrevenné valaki? Ha végre kimondanám, hogy fáj, Lenne, aki meghallgatna? [Chorus – Erőteljes, szívszorító] NÉVTELEN VAGYOK! Egy arc a millió között! Mindenki lát, de senki sem ismer, A mosolyom mögött. NÉVTELEN VAGYOK! Pedig mindenki tudja, ki vagyok! Annyi embernek jelentettem mindent, De magamnak semmit sem adok. És ha egyszer eltűnnék, Hiányoznék, vagy csak a szerepem? Mert mindig voltam valaki másnak... De önmagamnak sohasem. [Verse 2 – Mély basszus, visszafojtott fájdalom] A telefonom újra megszólal, Valakinek szüksége van rám. Megint azt mondom, minden rendben, Pedig már alig bírom tovább. Tudom, ki mit szeret bennem, Milyen szavakat vár tőlem. De ha valaki megkérdezné, Mit szeretnék én az élettől... Nem tudnék mit felelni. [Pre-Chorus – Fokozódó érzelmek] Ha minden álarcom lehullna, Maradna bárki mellettem? Vagy csak azt az embert szeretik, Akit magamból teremtettem? [Chorus – Teljes hangszerelés, magas ének] NÉVTELEN VAGYOK! Egy arc a millió között! Mindenki lát, de senki sem ismer, A mosolyom mögött. NÉVTELEN VAGYOK! Pedig mindenki tudja, ki vagyok! Annyi embernek jelentettem mindent, De magamnak semmit sem adok. És ha egyszer eltűnnék, Hiányoznék, vagy csak a szerepem? Mert mindig voltam valaki másnak... De önmagamnak sohasem. [Bridge – Csak zongora, megtörő hang] Ki vagyok, ha senki sem figyel? Ha nincs, akinek megfeleljek? Ha nem kell mindig erősnek lennem, Ha végre én is eleshetek? Talán nem kell, hogy mindenki lásson, Nem kell, hogy mindenki szeressen. Csak egyszer szeretnék a tükörbe nézni... És felismerni önmagam benne. [Final Chorus – Kitörő érzelmek, erőteljes magas hangok] NÉVTELEN VOLTAM! EGY ARC A MILLIÓ KÖZÖTT! Annyi éven át másokért éltem, Míg a saját életem eltűnt! NÉVTELEN VOLTAM! DE MOST MÁR HALLANI AKAROM A saját hangom, a saját szívem, MINDEN ELVESZETT ÁLMOM! Nem kell többé mindenkinek Az lennem, akit látni akar! Nem kell elrejtenem a lelkem, Hogy valaki mellettem maradjon! Mert annyi embernek voltam valakije... De most először... ÖNMAGAMÉ AKAROK LENNI! [Outro – Halk zongora, a tömegzaj lassan elhalkul] Lehet, hogy holnap... Senki sem fogja tudni, ki vagyok. De ha én végre tudom... Akkor már nem vagyok névtelen.
