A szikla vagyok, hol megpihen a csend, A tenger mesél – és én hallgatom bent. Napfény simogat, vállamon ragyog, A hab csókjától lassan ringatózom. Szívem a part, ott nyílik az Égre, A tenger lélegzik selymesen zenélve. A hab s a szél együtt susognak, És bennem a csend lágyan megpihen. Nem vagyok más, csak része a dalnak, A szél hajamba puha csókot ad. Testem a szikla, lelkem a sóhaj, S a tenger ölel – hangtalanul, óvva. Most itt vagyok, s minden elcsitul, A napfény ringat, álomként elindul, Velem a víz, az Ég, a csillagok – A világ ma bennem selymesen ragyog.
