[intro] Gyönyörű holdfényben játszanak az árnyak, Rejtélyesen suhognak hófehér szárnyak. A tejútról a földre leszáll egy angyal, Altatódalt énekel, kezében lanttal. [verse1] Szűk ösvényen lépkedve egy tóhoz vezet, Szívemben úgy érzem, mélységesen szeret. Elfeledem temérdek földi bajomat, Lantja andalító dalával csalogat. Aprócska kis csillag szikrázva felragyog, Elmémben számtalan gondolat kavarog. - Ki vagy te? – kérdezem. - Hová vezetsz engem? – - A védő angyalod. Gyere tovább velem! – [Verse2] - Érezd a lágy szellőt! Simogatja bőröd. - - Ne félj most semmitől! Én vagyok az őröd. - - A szeretet-tóhoz elvezetlek téged. Higgy nekem! Semmitől sem kell neked félned! – A néma csillagok mosolyogva látják, Amint tovább megyünk, ragyognak, mint fáklyák. Mutatják az utat. Megyünk egyre beljebb, Ezüstös holdsugár tündököl, a legszebb. [Chorus] Lant fenséges hangja lassan elcsendesül, Földön minden ember mély álomba merül. Megérkeztünk végre a szeretet tóhoz. Vadvirágok kertje elvezet a jóhoz. [instrumental] [Verse3] - Fürödj meg e-tóban, s többé nem ismered, Azt a szót, mi olykor gyűlölethez vezet. – Majd az angyal ismét lágy hangon énekel, Lantja húrján játszik, s a vadon ráfigyel. [Verse4] Belemártózom a szeretet tavába, Gyűlölet, s szeretet most indul csatába. Hosszan elidőzök, megmártózom benne, Tudom, ennél jobbat senki sem tehetne. [outro] Az angyal mosolyog, elteszi a lantját, Felröppen, integet, és a tónak partját Elhagyja, így aztán magamra maradok. Gyűlöletem felett győzelmet aratok. [instrumental] [Silence] [End]
