azt hirdetnek, amit akarnak, tudom mennyire zavarnak, sose vagy magadba, hol az áhitat melankóliája lassanként átitat. számoljuk addig a perceket, egy csodáért adnánk mindenünket, de mert kicsik vagyunk, nem nagyok, ki is fognak rajtunk ám a napok, de a fellegeket is elfújja a szél, A belső béke lassan utolér. tudod néha, testvérünk az úrban, A föld értünk szeretetből van, ahol kántáltak fenn a mennyben, hullik a szépérzék könnye csendben. hát maradj jó, másokért, jobb adni mint kapni utolér, szolgálnak és védenek, és helyet adnak az igyekvőnek. bajtársam, a gyehennában A körülmény eddz e formában, mindenki teszi a saját dolgát, oszlasd fel a lélek borúját, süssön ki a derűs nap, és isten szeret, tovább add! nehéz lesz, de erőt meríthetsz, a mókuskereket csendben tekerd meg, csak mert csodák nagyok nincsenek, kopaszodó katonái lettünk istennek... és ezért köszöntelek, különben meg szeretnek, eddig csak túlélted - rólad regéltek, kitartást kívánok és hitet!
