[Verse 1] valahol mélyen, egészen mélyen, ahová nem hat se Frajd se Jung, ásít az űr, az a hiány a térben, fekete szájjal tátog a lyuk. [Verse 2] alakja furcsa: nem kör, ovális – szögletes, éppen, mint a kereszt, és mint a vákuum, beszippant mindent, semmit, de semmit el nem ereszt. [Verse 3] akármit falhat, sosincs betöltve, üresen marad a sarkaiban, s akárhogy nézed, kereszten függő mindig-emberi alakja van. [Verse 4] valahol mélyen, egészen mélyen, ahová nem ér le semmi teszt, kiált a tér, az a hiány a térben s lassan Isten-alakja lesz.
