Του μέλλοντος η μέρες στέκοντ’ εμπροστά μας σα μια σειρά κεράκια αναμένα - χρυσά, ζεστά, και ζωηρά κεράκια. Előttünk áll a holnap fénye már, mint megannyi égő kis gyertyaláng. Aranyló, meleg, élő gyertyaláng, mely csendesen hív még tovább. Η περασμένες μέρες πίσω μένουν, μια θλιβερή γραμμή κεριών σβυσμένων· τα πιο κοντά βγάζουν καπνόν ακόμη, κρύα κεριά, λυωμένα, και κυρτά. Mögöttünk már a múltnak hosszú sora, kihunyt gyertyák bús, néma vonala. A közeliek még füstöt lehelnek, görbék már, s viaszuk megdermedt. Δεν θέλω να τα βλέπω· με λυπεί η μορφή των, και με λυπεί το πρώτο φως των να θυμούμαι. Εμπρός κυττάζω τ’ αναμένα μου κεριά. Nem nézek rájuk, fáj a látomás, s fáj felidézni első lobbanásuk. Előre nézek, csak az égő fényre, mely még előttem ég. Δεν θέλω να γυρίσω να μη διω και φρίξω τι γρήγορα που η σκοτεινή γραμμή μακραίνει, τι γρήγορα που τα σβυστά κεριά πληθαίνουν. Nem fordulok meg, félek látni azt, milyen gyorsan nő a sötét nyom. Milyen gyorsan egyre több lesz mögöttem a kialudt gyertyaláng.
0/500