CXXVII. Szonett - Shakespeare fordítás Sötét haj -, régen nem volt divatos bár szép, nem csodálták így - nevén Mint fattyú örökös - tündököl most Anyját vádolják koholt szégyenén… Teremtőként a természet helyett a művészet rútból szépet farag, álca gyalázza meg a szépséget, mely helyét vesztve szégyenben marad. Hollófekete a szemöldöke S szeretőmnek szeme - gyászt üzenhet hogy kik maguk mázzal festik szépre nem örülhetnek hamis sikernek... A gyász oka csak az lehet nekik, ahogy a külvilág, ítélkezik...
