Mars küldi szekerét testvérek közé, Robog a szerelvény Napnak elébe. Vasúti kocsikon utazik a halál, Keselyű száll körözve halottak fölé. Kegyelmet nem ismer, forrong a dölyf, Századok keserve posványból felbugyog. Rémület sugárzik a riadt szemekből, Áztatja arcot a vér és a könny. Halott katonák szemét már nem marja, Füstfelhő gomolyog csatáknak mezején. Apák voltak, fiúk, anyák gyermekei, Hantjukon virág fog nyílni tavaszra. Repesztől barázdált romfalak alatt, Új élet születik, egy piciny gyermek. Anyja rettegve szorítja magához, Még meg sem született, árva maradt. Mi a bűne, hogy nem lesz jövője, A sorsok könyvében élete megírva. Dajkája szorong, a szeme kisírva, Jut-e majd pólyára, pici kis cipőre? Mars küldi szekerét testvérek közé, Robog a szerelvény Napnak elébe. Vasúti kocsikon utazik a halál, Keselyű száll körözve halottak fölé.
0/500