Ó halál! Te ócska génhiba. Pusztításod végső záloga és jutalma. Károsítod magad és az egészséged, hogy végül ne könyörögd az életet? Mit veszíthetsz? Hisz csak azt. És előre keresed a vigaszt… S ott áll melletted gyermeked. Ő lesz ennek a legkedvesebb tanúja s a legtisztább vég, a tápláló hamuja. Szirom voltál, levél, vagy egy tüske. Voltál szegény, ki úgy is büszke. Lehordanak, majd vállukon hordanak sírva. A végső hely egy olyan gyönyörű urna, amit a polcodra, vitrinbe tennél - tetszik ez a temetkezési forma Ím, itt vannak dalaim ezek az agyszülemények Kolumbárium, vagy almárium, nem mindegy!? A halál az, - amire nem mondhatsz nemet. És a megváltó, hogy az egy személye-e? A megváltás a szenvedés vége, tehát ennek a lapnak örüljél Te! Ez a sorban és a sorsban is utolsó. Jó?! Itt nincs refrén, ez nem is egy óda, itt az első versszak nem kerül fontolóra! Ez itt a vég egy másik kezdet, s tovább leszel holt, mint amennyi élted volt, hát őrizd jó híredet, s ha elveszett, az fájjon másnak, vége az utolsó felvonásnak! Remélem, tetszett...
