Majd, ha egyszer az Úr átölel gyengéden, lágyan felemel és trónja mellé ültet, keresd meg arcom esőnek cseppjében, mikor a zord felhő bús mezőket fürdet. Ott leszek az éjben, a neved suttogom, sebes patakkal futok le a hegyről, megtalálsz a tóban, ott lesz majd otthonom, a vak sötétben felismersz a csendről. Rám lelsz a napnak ragyogó sugarában, amikor megcsillan hullámok taraján, a bágyadt ősz gyümölcsös kosarában, ott lesz a hangom angyalok ajakán. Tavaszi hajnalok ködfátyla takar, míg a tündérekkel gyöngyharmatot szedek. Pihekönnyű lelkem felkapja a vihar, a világ négy sarkába szállnak velem szelek. Szelíden ereszkedek álmaid ablakára, meg ne rettenjen erőtlen lelked. Leszek gyógyír szívednek bánatára, álmodból szerelmem emlékedbe rejtsed.
