Itt van az otthonunk, itt van édes Hazánk, Itt nevelt fel bennünket drága Édesanyánk. Ők tanították nekünk szépséges nyelvünket, itt tanulhattuk meg egyedi szókincsünket. Eme szép helyen alkottak neves költőink, eme földért ontották vérüket őseink. Itt írta Kölcsey a világ legszebb Himnuszát, szívünk meghatódik, ha halljuk a dallamát. Itt alusszák békés álmukat sokunk szülei, itt ragyognak legszebben a csillagok fényei. Itt lobog rendületlen a piros, fehér, zöld, erőt, hűséget, reményt hirdet az Anyaföld. Itt csalogatnak csodájukkal a szelíd ormok, az ormokon ölelkező smaragd fák, bokrok. Hívnak ezüstös fényben csordogáló patakok, a dombokon nyíló színpompás vadvirágok. Ha lehúz bennünket a mélység, a fájdalom, és nem marad semmi más, csak a szánalom, talán a bánat is könnyebb, ha ránk szakad, mert csak itt értik a kimondott szavakat. Óvjuk, oltalmazzuk minden szépségünket, őrizzük meg csodálatos anyanyelvünket. Ápoljuk tovább költőink alkotásait, véssük szívünkbe verseik gondolatait. Bárhova mennénk innen, bármilyen messze, kicsiny Hazánk minket akkor is szeretne. Amennyiben a honvágy égetné lelkünket, Anyaföldünk visszavárna, mint gyermeküket. Amennyiben a honvágy égetné lelkünket, Anyaföldünk visszavárna, mint gyermeküket.
