Kedvesem, ha majd nem leszek, ha eljönnek értem a sötét fellegek, eső áztatja emlékem ösvényét és búsan bandukol a Nap az égen, bánatos mosollyal ragyog a Hold, a szél szomorú dallamot dúdol, a madarak néma dalba kezdenek és semmi sem lesz olyan, mint régen. Kérlek ne, könnyet ne hullajts értem, melletted maradok a csillagos éjben, ott leszek a Nap fényes tüzében, a szendergő tónak csendes tükrében. Amikor lágy szellő tincseiddel játszik és bársonyos ajkakkal csókolja homlokod, én leszek a fuvallat, mi hűsíti arcodat, világgá viszem bőrödnek illatát. Leszek a tüdődnek éltető levegő, a talpadnak susogva süppedő avar, a fejeden kalap, nyakadra kendő, leszek paplan mi éjjel betakar. Szomjazol, torkodnak éltető korty, utak porát áztató fürdő, éhségedben egy falat kenyér, bánatodban, hogy gondtalan legyél. Leszek vihar, mi ajtódon dörömböl, szélcsend leszek, nesztelen, az igaz valóság, meztelen, mindened leszek, imádott kedvesem.
