[bevezető] Volt egyszer egy vénember, a kocsmából jöhetett, mikor a templom tornya tizenkettőt üthetett. [rock part] Ott tántorgott a járdán, Pécs városnak főútján, átkelni készült rajta, sok járókelő láttán. [bridge] Hazafelé tartottunk, láttuk az autóból, kínkeserves nap után, kifelé a városból. Szokásos pénteki nap, hol mindenki megfáradt, és a jókedv, mint a tó vize csak úgy leapadt. Ültünk benn a kocsiban, az út hosszú, monoton, lelépett a jóember, áttántorgott az úton. [rock part] Széles úttest közepén, sávról sávra körözött, semmi veszélyt nem érzett a sok autó között. A sok sofőr megijedt, lelassított, fékezett, hogy elkerüljék a bajt: elüssék a részeget. Az ember csak tántorgott, a világát nem tudta, mély búbánat a szívét múlt súlyával nyomhatta. [deep and dark bridge] – Tíz év után bevillant, emléke elrettentett, a részegnek a képe szemem előtt lebegett. Nem gondoltam sohasem, hogy én is idejutok, sok kudarcot megélve, ennyire összeomlok. Úgy járok én az utcán, kullogok az út szélén, búsan elgondolkodván, régi sebet feltépvén. Veszélyeket nem érzem, azután, mit átéltem, ennél rosszabb nem jöhet: ugyanaz, ismételten...! – [rock part end] Az embert elkerültük, tragédiát megúszván; másik kocsmát pillantott meg az út túloldalán...
