Esik!!

Esik! Csendben hullanak! Földet érve nesztelen elillannak! A cseppek hideg érzetét elnyomja testem felhevült jelen állapota! Jólesik! Csillapítja a forróságot ami belülről árad, s kicsit zihálok! Csöpörög csendesen, itatja a tájat, arcomba hull, mossa a fájdalmat! Nincs szó erre, nincs megfelelő! Repül a pillanat, szellő simogatja arcomat. Az érzés átjárja minden porcikámat! Dübörög a lelkem, kiabálni szeretne! Lábam nekifeszül, csak előre, előre! A dallam irányít s lendületet ad! Jó néha a széllel szemben, beleremeg a test, de halad! Feszül az izomzat, kanyargós utak, a dallam dübörög, fokozza az iramot! Szinte repül a táj, arcomon az eső lecsorog. Megfeszül, érzem, de kell, kell néha, hogy fájjon! Felemel a talajtól, elvisz magával! Jó, jó ez a lebegés, a szív töltődik, az erekben a vér áramlik, a szám széle fülemig fut! Tombol, dübörög a ritmus, átjárja testem sejtjeit! Fel kell tölteni, ha lemerülne, ott marad az érzés bent a szívbe`! Erőt ad a testnek s előre lendít, segít maradni s élni emberként! Nem futni el messze, bár néha de jó lenne! Jó ez a hely! Meg kell birkózni a szembeszéllel, mint a fecske az égen, repülni kell esőben, szélben! S vihar után, mikor a fecske szárnyait kitárja, a drótkötélen magát megszárítja! Úgy nyílik ki szívem, s telik meg reménnyel! S várom a holnapot, megújult erővel!