Aludni meg a természet. Nézem a fákat az ablakomból. Átlátok az ágakon, a sötétbe borult törzseken, szárakon. A levelek már barnásak. Fonnyadtan bánatosak. Elment aludni az ősz is. Itt az ideje már. A tavasz hideg és szeles volt. Átmenet sem volt, s jött a nyár. Perzselően forró, esőt nem hozó. Eltikkadt minden, nem csak az állatok. It ta volna az ég könnyeit állat, ember, de nem jött. A cserzett föld barázdáit mutatta felénk fájón. Ősz sem volt, átmenet sem volt megint. Kimerült a természet. Ledobta leveleit a fa ága, hideglelősen betakarózott a fénytelen szürke ködkabátba. Minden elfáradt, mi élő és zöld volt. Aludni megy a természet. Kétezer-huszonkettő, november huszonnegyedike.
