A végén, ha egyszer leteszem a lantot, vagy ha magától kihullott kezemből, fejemen a kalap hanyagul tarkómra csúszik és a tűz lassan kialszik szememből. Majd, ha hátára kap az elmúlás szele, és az utolsó gondolat kimondatlan marad. Ne ejts kérlek könnyeket értem, az élet egy színjáték, szedd össze magad! Dobd le válladról gyorsan a gyászt, arcod rózsás pírja köszöntse a tavaszt! Az ébredés könnyű fátylat húz a múltra, a kikelet szelleme új rügyeket fakaszt. Megleszek én az emlékekből rólad, gyógyírrel kenegetem szívem fájó sebét, és ha patakzó könnyem ábrázatom mossa, keszkenőnek használom testemnek leplét.
