Az el nem élt élet

jó lenne ha rám találnál egyszer nem keresnél nem is tudnád hogy éppen engem keresel csak valahogy egy egészen hétköznapi napon amikor semmi különös nem készül történni rám találnál és belém költöznél nem úgy ahogy valaki beköltözik egy házba hanem ahogy az álom az alvóba észrevétlenül olyan természetesen mintha mindig is bennem lettél volna hogy reggel már ne tudjam én álmodtalak-e téged vagy te álmodsz engem tovább jó lenne ha bennem maradnál nem csak addig amíg szeretni könnyű hanem akkor is amikor a csend nehezebb a szavaknál amikor nem vagyok szép nem vagyok erős és nincs bennem semmi amit különösebben szeretni lehetne csak én és te mégis maradnál jó lenne ha én is benned lehetnék valahol olyan mélyen ahová már nem ér el a felejtés hogy többé ne tudjam milyen lettem volna ha nem találsz rám ne legyek más mással máshol ne legyen egy másik életem ahol elmegyünk egymás mellett egy idegen utcán és te rám nézel én visszanézek talán még meg is mosolyogjuk egymást aztán továbbmegyünk és soha nem tudjuk meg hogy éppen az egész életünket hagytuk ott egymás mögött ne legyen másik kezem amit más fog másik nevem amit más mond ki azzal a gyengédséggel amit tőled vártam másik ágy ahol valaki mellett mégis egyedül ébredek ne legyen olyan reggel amikor nem hiányzol csak azért mert soha nem ismertelek mert talán ez lenne a legszomorúbb nem elveszíteni téged hanem leélni egy életet anélkül hogy valaha is megtudnám kit veszítettem el csak ez az egy legyen ez az élet amelyben rám találtál és belém költöztél amelyben nem kellett másnak lennem hogy szeress és neked sem kellett ígérned semmit mert egyszerűen maradtál és ha egyszer megkérdezik hol vagy ne tudjak rád mutatni csak magamra